A velencei karnevál

Az olaszországi Velence városa az egyik legismertebb és legnépszerűbb hely a világon, ahová turisták milliói látogatnak el évente. A lagúnák és a gondolák mellett azonban februárban egy különleges eseménynek is otthont ad a város, nevezetesen a velencei karneválnak.

Velencei karnevál

Története

A velencei karnevál rengetek érdeklődőt vonz az egyébként is igen népszerű városba. A fesztivál hamvazószerda előtt két héttel kezdődik és egy nappal hamvazószerda előtt ér véget. Története egészen a 11. századig vezethető vissza, hiszen az első karnevált 1014-ben rendezték meg. A lakók már akkoriban is jelmezbe öltöztek, amelyek eleinte inkább feketék voltak, a későbbiekben viszont egyre színesebbek és díszesebbek lettek, és kötelező volt a máig híres maszkok viselése is. Érdekes szokás volt, hogy a bohócnak öltözött férfiak rózsavízzel töltött tojásokat dobáltak az utcán elvonuló szép lányokra és záptojást a kevésbé szépekre. A mulatság a 18. században élte virágkorát, és ekkor kapta meg Velence a "karneválok városa" rangot is. Sajnos a rendezvények ekkorra már egyre kegyetlenebbé váltak. Napóleon 1797-ben be is tiltotta, és egészen 1970-ig kellett várni arra, hogy ismét a régi pompájában tündököljön a fesztivál.

Velencei karnevál

A karnevál ma

Napjainkra már megváltozott a karnevál hagyománya. A hét egy „galambröptetéssel” indul, amit az Angyalok szárnyalásának is neveznek. Ez a székesegyháznál történik, ahol egy a papírral bevont gipszgalamb jelenik meg az égbolton, amit egy kábel segítségével eresztenek le a harangtoronyból, sűrű konfettizápor közepette. A galambröptetés hagyománya a legrégebbi karneválokig vezethető vissza, hiszen ekkoriban egy kötéltáncos sétált végig a Campanile és a Dózse-palota loggiája között kifeszített kötélen. Ezt követően már biztosan elárasztják a Szent Márk tér környékét a turisták és a jelmezes velenceiek, akiket a fesztivál végéig különböző ünnepségek és programok szórakoztatják. Az esemény csúcspontja azonban az utolsó nap, amikor a látogatók és a résztvevők elbúcsúznak a Karnevál Hercegétől. Ennek lényege, hogy szimbolikusan megölik a karnevált, hogy elűzzék a rossz szellemet, búcsúztassák a telet és köszöntsék a tavaszt. A Herceg egész héten mindent megkapott, amire csak vágyott, most viszont vége a mulatságnak, és a tömeg elkíséri őt utolsó újára. A vég előtt még bíróság elé is állítják, melynek eredményeképp máglya általi halálra ítélik, de természetesen csak egy szalmabábút égetnek el. A Szent Márk téren az egybegyűltek ilyenkor leveszik maszkjaikat, és kórusban köszönnek el tőle, azt kiáltozva: „Elmegy! Elmegy! Elmegy!”, és ezzel befejeződik a karnevál.

Szívesen tanulnál olaszul, mert érdekel a nyelv és a kultúra? Az ELO cégcsoport több módszert is kínál a nyelvek elsajátítására, ezeket pedig ingyen ki is próbálhatod! Olasz kezdő és középhaladó szinten lehet tanulni módszerünkkel, mellyel az otthonodba szállítjuk a nyelvkönyveket, a tanulásod mellé pedig szaktanári segítséget is biztosítunk. Ehhez szintén nem kell iskolába járni, hiszen egy online felületen működik. Mindezt IDE KATTINTVA próbálhatod ki!

A másik módszerünkkel teljesen online sajátíthatod el az olaszt kezdő szinten. ELO online szolgáltatásunk használatához csak egy számítógépre, okostelefonra vagy egy tabletre van szükséged internetkapcsolattal, így bárhol és bármikor tanulhatsz. Az interaktív online tananyag gyakorló feladatokkal, látványos illusztrációkkal és hasznos hanganyagokkal teszi szórakoztatóvá és kötetlenné a nyelvtanulást. Mindezt IDE KATTINTVA próbálhatod ki teljesen ingyen!